Rákosi 1943-as jövendölése – Mohács + Trianon – fájdalmasan igaznak bizonyult, ám a nemzetet megújító katarzist is okozhatott volna! Viszont éppen ezt nem engedette meg a vörös hódító, amely európai gyarmatának szánt minket, nem pedig a kapitalizmus, nyugati demokrácia és politikai szabadság részének. A lehetősége bennünk is megvolt annak, hogy a szabad világ részévé váljunk, legalább úgy, mint a németekben, osztrákokban – vagy éppen a japánokban.
Így azután az ismét háborút veszített és megcsonkított ország „felszabadulás” színe alatt rabságra, sőt megsemmisítésre ítéltetett. Lényegében lelket, szellemet, tudatot, kultúrát kellett cserélnünk – ázsiai szovjetre. Európa keleti pereméről a szovjet birodalom nyugati végeire kerültünk, „frontországnak”, a vasfüggöny tövébe.
Az ezer esztendő alatt természetesen kiválasztódott mintaadó egyének, rétegek eltűntével a nép „történelmünk legnagyobb jótéteményeként” fogadta el a változást. Átment a köztudatba, hogy immár a világ dolgozó népeinek nagy családjával elindulhattunk mind az öt földrész meghódítására (amelynek dátumát 1972-re adta meg a XXII. szovjet pártkongresszus).
Magasra tették a lécet 1961-ben, s ehhez szabták az árat is! Európaiként és magyarként fel kellett adnunk önmagunkat, mert hát a proletár nemzetköziségnek a nemzet volt az első számú ellensége, mindazzal a lelki-szellemi értékkel, amely az évszázadok folyamán önazonosságát jelentette.
Bibó szerint a hazugság rossz alapja a politikának. A beképzeltségből eredő „tévedés”, meg a nyomában járó világméretű vereség jó alap? Az igazság pillanatában cinikusan elkövetett árulás pedig visszamenőleg is mit árul el a dolgozó milliókat a kommunizmus győzelmére vezető lenini élcsapatról, meg annak az egyedüli tudományos világnézetéről? Az eszmének a győzelem helyett megélt totális veresége hogyan igazolja a nevében elkövetett gyilkosságok megszámlálhatatlan tömegét, a lélekben, kultúrában, civilizációban, hitben, környezetben okozott károkról nem is szólva? Be kell látnunk, nehéz mindezért felelősséget vállalni, mert ha bárki el találná ismerni a bűnös eszme szolgálatában vakhittel vagy aljas szándékkal elkövetett tetteit, mi lenne annak a következménye?
Ma, sajnos, a proletárdiktatúra egykori és a globális kapitalizmus mai urai még mindig meghatározói lehetnek a bűm fogalmának. Nem hajlandóak szembenézni Lenin végletekig leegyszerűsített egyetlen „bűnével”, mert az őket ítélné el leginkább, hanem az igazság palástjába öltözve osztogatják az ítéletet továbbra is, hatalmuk fenntartására. Szabadon és büszkén (sőt szerethetően) elkövetnek mindent, amiért első fénykorukban másoknak bizony kötél, börtön járt volna. Ez pedig a hazugság minősített esete.
Bibónak ismét igaza van, azzal a kiegészítéssel, hogy a hamis tudat is gyenge alapja a politikának.
Regéczy-Nagy László